2018 szakmai beteljesülés éve 

Azt hittem a tavalyi évemet nem lehet túlszárnyalni, hiszen annyi minden történt velem, ami megváltoztatta az életemet. Azonban tévedtem a 2018-as év még többet hozott és adott. Visszatekintve a 2018-as évre, kijelenthettem hogy ez az évem a szakmaiságról szólt. Szakmai területen rengeteg tapasztalattal és tudással bővültem, gyarapodtam. Ezeknek a tapasztalatoknak, új információknak és tudásnak köszönhetően a célom még világosabb és tisztább lett, ami által egyre közelebb kerültem A vágyott és A megálmodott célomhoz.

Nem mondom, hogy egyszerű volt ez az év, hiszen tele volt bizonytalansággal és sok visszautasítással. Tisztában vagyok, hogy a megpróbáltatások az ’utazás’  része, és hogy semmit sem adnak ingyen, hiszen mindennek ára van.  Voltak nehéz pillanatok, de Anyukám mindig támogatott és mellettem állt. Ezúton szeretném megköszönni neki, hiszen nélküle sem az idei sem a tavalyi évem nem valósulhatott volna meg. Továbbá Bettina unokatestvéremnek és a páromnak, akik hisznek bennem, mindig mellettem állnak és támogatnak.

Szeretem az évvégi összefoglalót megírni, egyrészt visszaemlékezni mi mindent történt velem, (hiszen évvégére elfelejtem az év elején történt eseményeket),  másrészt rálátni, hogy honnan hova jutottam el, mit értem el egy év alatt, harmadrészt látni hogy tényleg a célom felé haladok, és büszkének lenni magamra, ezt az érzést kicsit élvezni is. 

 Mik történtek velem 2018-ban?

1.    Január

IMG_4079.jpg

Van az a mondás, ahogyan töltöd az új évet olyan lesz az éved további része is, azt hiszem van benne igazság.  Az új évemet izgalmasan Albuquerque-be töltöttem, onnan ellátogattam Minnesotába, ahol az egyetemi konfliktus-kelezési rendszert tanulmányoztam, onnan New Orleans-ba utaztam tovább, ahol elvégeztem International Ombuds Association (IOA) ombuds tréninget, végezetül pedig  egy hetet még San Diegoban töltöttem. Mozgalmas januárral indítottam de az év többi része is így telt.

Ombuds Practice Cerf.jpg

A január egyik része volt a tavalyi 3 hónapos szakmai utazásomnak, amely során különböző ombuds irodákkal készítettem interjúkat,

a teljes cikk itt olvasható. 

 
IMG_1232.jpg

2.    Április.

Már februárban eldöntöttem, hogy részt veszek a 13. Nemzeközi Ombuds Egyesület (International Ombuds Association (IOA) éves konferenciáján, amit Virgina államban Richmondban tartottak áprilisban. A világon a legnagyobb és nívosabb szakmai konferenciája ez. Mivel az IOA belül 2 bizottság tagja is vagyok, egyik a konferenciai bizottság, amelynek köszönhetően konferencián feladatokat láttam el. A részvétel és a feladatok elvégzése is életre szóló élményt jelentett. A konferencián több mint 400 résztvevő volt jelen, rengeteg előadást hallottam és változatos programon vettem részt. A legjobb érzés az volt, hogy sok mindenkit ismertem, akik örömmel üdvözöltek, így olyan volt, mint ha hazamentem volna. 

 
IMG_3296.jpg

3.    Május

Amerika után rögtön két és fél hetet Svájcban töltöttem, amely szintén csodás élményt jelentett. Mindig izgalmas megismerni egy teljesen más kultúrát, ezért ezer hála és köszönet az unokatestvéremnek Bettinának, aki segítette a kintlétemet. Ennek az utazásnak a legfőbb célja az volt, hogy részt vettem az európai ombuds találkozón, amelyet a Vöröskereszt központjában tartottak Genfben. Nagyon nagy megtiszteltetés volt bekerülni ebbe a zárt csoportba, ahol Európa nagy szervezeteinek az ombudsmanjai találkoznak (pl. WHO, ENSZ, Vöröskereszt, United Technology)  hogy megosszák egymással a tapasztalataikat és gondolataikat. Az eseményt évente kétszer rendezik meg, minden alkalommal más helyen. Ekkor még nem tudtam, amit ősszel már igen. 

 

4.    Július- Augusztus 

Július 9-től egyéni vállalkozó lettem és belevágtam a vállalkozói létbe, az összes tudásomat és gyakorlatomat összeszedve 3 féle szolgáltatással segítem az ügyfeleimet a hatékony és produktív munkahelyek megteremtésébenA két hónap leforgása alatt 3 új ügyfelem lett, akikkel az együttműködés annyira jól sikerült, hogy több szolgáltatást is igénybe vettek. 

A legkedvesebb visszajelzés: 

„Régóta húzódó és egyre mélyülőszervezeti egységen belüli problémák feltárása és megoldása érdekében kértük fel Dianát. Módszere, vagyis a teljes titoktartás mellett történőnégyszemközti megbeszélések nem túlzás, ha azt mondom, remek fogadtatásra találtak a kollégák körében. A professzionális kérdések és az oldott környezet hatására rövid időn belül megnyíltak, így teljesen őszintén és hatékonyan tudtak kommunikálni egymással, gyorsan eljutottak a problémák gyökeréhez. A saját beszélgetésemet kimondottan élveztem, régóta elhallgatott dolgokat tudtam végre kimondani. Felszabadító érzés volt. Reál beállítottságú vezetőként külön értékeltem, hogy az összefoglaló jelentésben számszerűsített értékek (is) szerepelnek, ami nagyban egyszerűsíti a feltárt problémák megértését és kezelését. Kiváló szakmai tudása és elhivatottsága miatt jó szívvel ajánlom Dianát.”

5. Október

sm_barometer.jpg

Az Egyesült Államokban idén először tartottak Ombuds napot, ennek hatására ezen a napon én is ombuds napot tartottam. A Facebook oldalamon óránként jelentek meg cikkek továbbá két cikkem is megjelent más portálon. Az egyik cikk, amely a womaninspiration oldalon jelent meg, arról szól, hogy mitől repes a szívem, azaz miért választottam ezt a területet. A másik cikk elmagyararázza mit is jelent a szervezeti ombuds. Utóbbi a HR-portálon jelent meg, ami nagy megtiszteltetést jelentett számomra.


 

6.    November

Emlékszem a november első hetei nagyon mozgalmas voltak.

IMG_0597.jpg

Egyrészt a Mentorest keretein belül Winkler János (volt T-Mobile vezérigazgató-helyettes, Telekom üzletág vezető) ENGEM választott mentoráltjának, amelynek köszönetően egy kellemes vacsora mellett beszélgethettem vele, mik is a sikeres vezető jellemzői.

IMG_0611.jpg

Másrészt, ahogyan említettem a májusi hónapban, hogy ősszel kiderül, hogy akkor még mit nem tudtam. Az nem tudtam, hogy idén először az én szervezésem alatt Budapesten lett megtartva az Európai Ombuds Találkozó, amely nagy sikerre zárúlt. A résztvevők annyira elégedettek voltak, hogy a zárást követően sem hagyták el helyszínt így egy órával tovább maradtunk és folyatódott a diskurzus.

 
Screen Shot 2018-11-21 at 1.17.19 PM.png

Továbbá megjelent az egyik cikkem a nemzetközi ombuds egyesület blogján (IOA), sajnos ez a szakmai blog csak a tagok számára elérhető, így a teljes cikket nem tudom nyilvánossá tenni. Annyit elárulhatok, hogy az interjú során beszélgettünk az ombuds jövőjéről és személyes érdeklődési körökről is.

7. December

Idén  a karácsonyt otthon töltöttem, és nagyon örültem, hogy volt időm felkészülni az ünnepre, elkészíteni és becsomagolni az ajándékokat és az elmúlt időszak fotóit kinyomtatni.